1.Fejezet.-15 évvel később, amikor a dolgok elkezdődtek

Napfény világított a szemembe. Kinyitottam,majd felültem az ágyamban.Az órámra nézve láttam, hogy ideje suliba mennem. Semmi kedvem se volt hozzá, de tudtam, hogy Maggie néni megöl, ha ellógom az utolsó napot. Éjjel alig aludtam, mert iszonyúan fájt a fejem, de meglepve tapasztaltam, hogy nyomtalanul elmúlt. Napok óta rémálmok kínoznak, ma például anyámat láttam meghalni. Ezt biztos nem tartjátok különösnek, de mégis az, ugyanis sosem láttam őt. A szülésbe halt bele, és nem is emlékszem az arcára. Apámat sem ismertem, meghalt, még a születésem előtt.Árván nőttem fel, csupán Maggie nénire számíthatok. Ő volt anya házvezetőnője. Amikor kicsi voltam, sokat mesélt anyáról, és ezek alapján felépítettem egy képet a fejemben. Sokat segített, hogy állítólag nagyon hasonlítok rá, neki is göndör,szőke haja volt és kék szeme, magasságban is egyeztünk. Nem lehetett egy óriás, hisz én is alig vagyok 160 centi.Kinyitottam a gardróbom ajtaját, de sehol sem találtam a szoknyámat. Egy szál blúzban lebattyogtam Maggie nénihez, aki hosszas gondolkodás után előkapta a szoknyámat egy ruhakupac alól.Egykori házvezetőnő lévén mindig rend van itthon, egyedül a vasalással nem halad. Én szoktam neki segíteni, de csak ha nagyon meg van csúszva. Gyorsan megfésülködtem, és hátrafogtam a hajamat egy lófarokba. Nem szeretek feltűnősködni, sose voltam egy hangos gyerek. Barátaim sincsenek, mindig is én voltam a különc árvalány, de ez nem zavar. Elindultam a suliba, ami London központjában van. 15 éve élek itt, a születésem után nem sokkal költöztünk ide. Maggie néni azt mondta, hogy azért, mert nem bírta elviselni az emlékeket, amik a házhoz kötötték. Az iskolába érve felmentem az osztályomba. Odabent mindenki tombolt, repkedtek a papírok, semmi jele nem volt annak, hogy iskolába vagyok. A tanárok ilyenkor mindig engedékenyek. Nyolckor feljött az osztályfőnök, és lekísért minket a tornaterembe. Az ünnepség elég hosszúra sikeredett, de amint kimondták az utolsó mondatot, a diákok tömegesen özönleni kezdtek a kijárat felé. Lassan én is hazafelé vettem az irányt. A lakásba érve becsaptam magam mögött az ajtót, és hangosan köszöntem. Maggie néni a konyhában volt, ezért először oda mentem.
-Szia, Maggie néni, megjöttem-mosolyogtam rá. Amikor meglátott, kiesett a kezéből a kanál.
-Te..te.. Mit csináltál a hajaddal?-sápadt le
-Semmit, mit csináltam volna? Mi történt? Megijesztesz!-sápadtam le én is, de ő csak szó nélkül a tükör elé tolt. Meglepetésemben felkiáltottam. A reggel még egyenletesen világosszőke hajamban mostanra egy barna tincs nőtt.
-Ez mi?-kérdezte tőlem, a tincsemre mutatva
-Nem tudom! Esküszöm, Maggie néni, nem én csináltam!
-Menj most el-mondta zaklatottan
Remegve felbotorkáltam a szobámba. Ez nem lehet... Mitől barnult be a hajam? Lecsuktam a szememet, és relaxálni próbáltam. Ez biztos csak egy rossz vicc. Hátha ki tudom mosni. A fürdőszobában engedtem magamnak egy kád forró vizet, és beleereszkedtem. Besamponoztam a hajam, de csalódottságomra a tincsem ugyanúgy barna maradt. Lemostam róla a sampont, és visszaültem a kádba. Hátradőltem, pihenni akartam. Vége a sulinak, itt az idő, hogy azt csináljak, amit akarok. Lehunytam a szemem, és egy jelenetet láttam magam előtt. Minden sötét volt, egy gyertyákkal megvilágított teremben álltam. A helyiség végében egy magas, fekete hajú nő állt, sötét, régies ruhában. Valakire várt-türelmetlenül kopogott cipője sarkával, és az ajtó felé pillantgatott. Rajtam egyszerűen átnézett. Mögöttem kinyílt az ajtó, és besétált rajta egy férfi. Simán átment rajtam, mintha ott se lettem volna. A nő elé lépett, meghajolt előtte, és magyarázkodni kezdett. Minden egyes szót tisztán hallottam, jóllehet majdnem suttogtak. A férfi előhúzott a zsebéből egy erszényt, és a nőnek adta. Az elrakta a ruhájába, és azt mondta a férfinak:
-Utoljára fordult elő, hogy haladékot kaptál. Ezt jól jegyezd meg, Rufus, különben úgy fogsz járni, mint a drága fivéred.Emlékezz, milyen kínokat élt át!
Többet nem hallottam, mert iszonyú fájdalom hasított belém. Mindenem fájt, nem kaptam levegőt. Aztán az álomnak vége szakadt. Újra a fürdőszobában találtam magam, Maggie néni karjai között. Elaludtam a vízben kis híján megfulladtam. Ha nem húz ki a vízből, meghalok. Köhögni kezdtem, és vizet köpködtem. Maggie néni Kihúzott a kádból, és színtelen hangon megszólalt:
-Beszélnünk kell.

Prológus

-Megszületett!Kislány! Jöjjenek azonnal, megszületett!-kiabált a házvezetőnő egy rangos, kisvárosi ház folyosóján-Óóóóó, és azonnal hívjanak egy orvost!-tette hozzá elsápadva. Az édesanya, Serena Matthews ugyanis korántsem volt olyan állapotban, amit reméltek. Előre tudták, hogy veszélyes dolog lesz megszülni a gyereket, de senki sem gondolta volna, hogy egy órán belül bekövetkezik az, amitől rettegtek. Mire az orvos kiért, Mrs Matthews már rég nem érzett semmit, csak szomorú csalódottságot. Szeretett volna részévé válni a lánya életének, de érezte, hogy erre nem lesz lehetősége. A fájdalma elmúlt, csak üres csalódottságot érzett. A távolból hallotta,hogy a városi orvos beszél hozzá, de a szavak jelentését nem fogta fel. Homályosodni kezdett a látása, alig ismerte fel a fölé hajoló nőt, Margarethet. Ó, a hűséges Maggie! Mennyi évet töltöttek együtt jóban, rosszban, mennyit segített neki azokban az időkben, amikor a férje tragikus halált szenvedett.. De most nem tehetett semmit. Szeretett volna elbúcsúzni mindenkitől, szerette volna látni a lányát. Még egyszer, utoljára.
-Maggie..kérlek-suttogta erőtlenül- Hadd lássam még egyszer a gyereket! Szeretnék elbúcsúzni.
-Asszonyom, ne mondjon ilyet! Minden rendben lesz!- rimánkodott a házvezetőnő, de azért odatartotta a csöppséget.
-Olyan gyönyörű-susogta Serena-Maggie, kérlek... Vigyázzatok rá, neveljétek fel, mint egy átlagos lányt. És könyörgöm, mondd meg neki, hogy szeretem!- ezeket már az utolsó erejével mondta. A nő teste elernyedt, a szeme lecsukódott, és kilehelte a lelkét. Ebben a pillanatban az eddig alvó, szőke, pihés fejű csecsemő panaszosan felsírt. Maggie szemét elöntötte a könny. Szegény pára! Még csak most született, de máris mennyire nehéz az élete! Szülők nélkül felnőni..
És az én feladatom lesz felnevelni őt-gondolta, és ringatni kezdte az újszülöttet-Felnevelni őt, úgy, ahogy az úrnő szerette volna. Nem szabad megtudnia, hogy ki is ő valójában, addig, amíg készen nem áll rá.- Addig ringatta a kislányt, amíg álomba nem merült. Óvatosan bevitte a babaszobába, és bölcsőbe fektette. A másik szobában letakarták az ágyat, ahol a néhai Serena Matthews teste feküdt. Egy héttel később emberek százai gyűltek össze a temetésén. Margareth Holloway egy fekete babakocsit tologatott maga előtt. Odabent egy szőke, apró kislány aludta az igazak álmát, és fogalma sem volt róla,hogy mennyire különleges..